2012. február 29., szerda

2012. február 29.


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap a Halak jegyében 6 óra 24 perckor kel és 17 óra 27 perckor nyugszik. A Hold, miután nyugvóban volt az Ikrek jegyében 0 óra 27 perctől, délelőtt 9 óra 32 perckor kel és csütörtökön hajnali 1 óra 23 perckor nyugszik.
A Holdtölte második negyedét tölti.
Sporthoz és meditációhoz alkalmas időszak a reggel fél hét, illetve a délután fél hat. Célszerű a mai napon kissé megterhelőbb tornagyakorlatokat végezni, főként, ha fogyni szeretnénk. Vitamin és ásványi anyag (főként vas, illetve vízben oldódó vitaminok) pótlásához kedvező a mai nap.
Érzelmi téren adódhatnak problémák, de megfelelő kommunikáció esetén megoldhatóak. Figyeljünk az objektív, könnyed kommunikációra!
Utazáshoz nagyon jó időszakban vagyunk itthon és ha külföldre megyünk, akkor is, repülőúthoz is kedvező, de főként ha tengeri vagy hajóútra indulunk.
Bármilyen életterületen történhetnek hirtelen változások, amelyekre nem számítunk.
Közeledik a tavasz, feltartóztathatatlanul, 10 fok körüli hőmérséklet várható, országszerte napos-felhős, csapadék is itt-ott.

2012. február 28., kedd

2012. február 28.


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap a Halak jegyében 6 óra 26 perckor kel és 17 óra 25 perckor nyugszik. A Hold a Bika jegyében 8 óra 54 perckor kel és szerdán hajnali 0 óra 27 perckor nyugszik az Ikrek jegyébe való átlépése után.
A Holdtölte második negyedében járunk.
Meditációhoz és tornához, jógához alkalmas a reggel hét óra körüli időszak. A fogyókúrázók tartsák be szigorúbban az előírt szabályokat. Hízó-és vitaminkúrához alkalmas ez a nap is, az ásványi anyagok könnyebben beépülnek szervezetünkbe. Érdemes igénybe venni masszírozással összefüggő fogyasztó kezeléseket, hatásosabbak ma.
Kommunikációhoz minden értelemben nagyon kedvező ez a nap, de legfőképpen érzelmi kapcsolatainkban és leginkább az esti órákban.
Szerződéskötéshez, utazáshoz, házasságkötéshez is nagyon kedvező a mai nap. Kialakuló kapcsolatokban a randevúhoz kitűnő a mai este.
A frontérzékenyek, migrénesek, gyomorbetegek vigyázzanak magukra. Fogbeültetéshez, csontműtétekhez kitűnő a mai nap.
Növények átültetéséhez, szobanövények metszéséhez megfelelő időszakban vagyunk.
Az időjárás borús, országszerte néhány helyen előfordulhat zápor.

2012. február 27., hétfő

2012 világvége? Elméletek, vallások, jóslatok összehasonlítása.



2012. február 27. hétfő

Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!


A Nap a Halak jegyében 6 óra 28 perckor kel és 17 óra 24 perckor nyugszik. A Hold a Bika jegyében 8 óra 22 perckor kel és 23 óra 28 perckor nyugszik.
A Hold általában két naponként csillagjegyet vált, ritkábban fordul elő, hogy három és fél napig halad egy állatövi jegyen keresztül. Napjainkban éppen ez történik, a Bikában hosszabb ideig halad a Hold, ezért hatása erőteljesebben érvényesül. Ezen a héten nagyon sok fényszögkapcsolatot is létesít más bolygókkal, ezért ez a hatás még jelentőségteljesebb. Telihold felé haladunk.
Meditációhoz és sporttevékenységhez, főként úszáshoz, vízi tornához alkalmasak a reggeli órák; amikor meditálunk, pozitív megerősítéseket használjunk a gyarapodás (pénz, érzelmek) érdekében.
Fogyókúrához nem kedvező ez az időszak, ezért fontos, hogy figyeljünk jobban a diéta betartására.
Művészi pályán dolgozók és vízzel kapcsolatos foglalkozásúak számára nagyon kedvező ez az időszak, olyan lehetőségeik adódhatnak, amelyeket kár lenne kihagyni. Ki-ki a maga életében érezheti ezt a hatást erősebben, vagy gyengébben. Az ilyen jellegű szerződések megkötésében adódhatnak akadályok, késedelmek.
Ha a mai napon hozunk fontos döntéseket érzelmi kapcsolatainkban, nem követünk el nagy hibát.
Egészségi problémáinkat hatásosabban tudjuk kezeltetni vízkúrával, illetve olyan természetgyógyászati módszerekkel, amelyek folyadékkal kapcsolatosak.
Változékony  idő várható, 10 C fok alatti hőmérséklettel. Helyenként várható szél.
Az időjóslás az ország egész területére általánosságban vonatkozik!

2012. február 25., szombat

2012. február 26. vasárnap


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap a Halak jegyében 6 óra 30 perckor kel és 17 óra 22 perckor nyugszik. A Hold a Kosban 7 óra 54-kor kel, délután 3-kor jegyet vált a Bikába és 22 óra 27peckor nyugszik.
Holdtölte felé haladunk.
Meditációhoz, jógához a legkedvezőbb időszak a kora reggel és a kora este. Meditációban a gyarapodást vizualizáljuk, bármilyen értelemben (pénz, érzelmek, stb.)
Hízókúrához kedvező időszak, fogyáshoz egyáltalán nem.
A mai napon érezhetjük úgy, hogy érzelmi kérdésekben, illetve mindabban, amire vágyunk, akadályozottak vagyunk. Valamiféle várakozást érezhetünk, nyugtalanságot, amire nem tudunk magyarázatot adni. Érzelmi feszültségeinkért a délelőtt még tüzes jegyben lévő Holdnak a Szaturnusszal való nehéz fényszögkapcsolata a felelős.
Próbáljunk befelé fordulni a mai napon és önvizsgálatot tartani. Fogalmazzuk meg céljainkat és értelmezzük újra mindazt, ami eddig nem sikerült.
Nemsokára kitavaszodik, gondoljunk erre!
Hideg lesz ma is.

2012. február 24., péntek

2012. február 25. szombat


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap Halak jegyében 6 óra 32 perckor kel és 17 óra 21 perckor nyugszik. A Hold a Kosban 7 óra 30 perckor kel és 21 óra 25 perckor nyugszik.
A Holdtölte második negyedében járunk.
Testedzéshez, jógához kedvezőek a kora reggeli órák, meditációhoz szintén. Magnéziumot, vasat és kalciumot pótoljunk a mai napon vitaminkészítményekkel, vagy étkezéssel.
A mai nap érzelmi kapcsolataink ápolásához kedvező, de alkalmas pénzügyek intézéséhez is.
Ha művészetkedvelőek vagyunk, kitűnően fogunk szórakozni, ha elmegyünk színházba, moziba, kiállításra.
Külföldi és belföldi utazáshoz is megfelelő ez a nap.
Ha plasztikai műtétet szeretnénk, jó időszakban vagyunk ahhoz, hogy a dolgok harmonikusan alakuljanak.
Néhol derűsebb időre lehet számítani és enyhülésre.

2012. február 23., csütörtök

2012. február 24. péntek


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap a Halak jegyében 6 óra 34 perckor kel és 17 óra 19 perckor nyugszik. A Hold a Halakban 7 óra 7 perckor kel és jegyet vált a Kosba. 20 óra 22 perckor nyugszik.
Holdtölte felé haladunk.
Sporthoz és meditációhoz alkalmasak a kora reggeli órák.
Folytassuk a vitaminkúrát! Teherbeeséshez kedvező időszak, könnyebb a megtermékenyülés.
Érzelmi téren történő változásokra számíthatunk a mai napon, ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk oda, milyen változásokat kívánunk véghezvinni, mert azok hosszútávon kihatnak majd életünkre!
Külföldi utazáshoz, nyelvtanuláshoz, idegen országokkal, nyelvekkel és vízzel összefüggő munkát végzők számára nagyon kedvező ez a nap. Művészi tevékenységet végzőknek is nagyon jó.
A beültetéses műtétekhez megfelelő ez a nap, az eltávolításhoz kedvezőtlen.
Motorosok vigyázzanak, mert a fejsérülések száma megszaporodik.
Hideg, csúszós idő lesz.

2012. február 22., szerda

2012.február 23. csütörtök


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap 6 óra 35 perckor kel és 17 óra 18 perckor nyugszik a Halak jegyében. A Hold szintén a Halakban kel 6 óra 45kor és 19 óra 18 perckor nyugszik.
Holdtölte felé haladunk, ezért a fogyókúrázóknak nehezebb dolguk van. Vitamin, ásványianyag, valamint fürdő és ivókúrához azonban alkalmas ez a nap is. Bőrproblémákkal és ízületi panaszokkal küzdők masszíroztassák magunkat iszappal és különféle sókat tartalmazó természetes anyagokkal.
Kedvezőtlen a mai nap bármiféle kommunikációhoz.
Sem szerződéskötéshez, sem fontos emailek, sms-ek, faxok küldéséhez nem kedvező a mai nap, ha lehet, halasszuk el. Ma ingerlékenyebbek leszünk, több lesz a nézeteltérés. Legyünk elnézőbbek!
Hideg lesz ma is.

2012. február 21., kedd

2012. február 22. szerda


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!


A Nap a Halak jegyében 6 óra 37 perckor kel és 17 óra 18 perckor nyugszik. A Hold a Halak jegyében 6 óra 22 perckor kel és 18 óra 12 perckor nyugszik.
Testedzéshez alkalmas időszak a reggel fél hét. Aki ülőmunkát végez, aktívabb sporttevékenységet válasszon, akinek megterhelő a munkája, inkább lassúbb sportokkal kapcsolódjon ki (jóga, chi kung, stb.).
A Telihold első negyedében járunk, ezért kedvező időszakban vagyunk mindenféle víz és vitaminkúrákhoz, ugyanis ezek az anyagok most épülnek be legkönnyebben szervezetünkbe. Érdemes pótolnunk a vasat és a magnéziumot.
A mai nap alkalmas házasságkötéshez, eljegyzéshez és bármiféle családdal, párkapcsolattal összefüggő szerződések aláírásához is. Régóta húzódó pénzügyi nehézségekre megoldás lehetősége csillan fel.
Befolyásolhatóbbak vagyunk a mai napon, ezért legyünk óvatosak.

Üdvözöllek! TS Christin vagyok.

Most egy olyan történetet ragadtam ki az életemből, amikor nagyon látványos, és szakszerű teremtést hajtottam végre, igaz, akkor még, ÖNTUDATLANUL. Mivel számomra véletlenek nincsenek, ma már tudom, minden jónak, és rossznak, én vagyok az okozója. És az élet, hogy is tanított engem, olvasd, egy történet a sok közül:

Évekig Szlovákiában dolgoztam, és egyes területeken szükségem volt tolmácsra. Barátnőm, és egyben a tolmácsom neve, Böbe. Nemcsak dolgoztunk, hanem  együtt is laktunk. Egy alkalommal, szeretett volna vásárolni magának egy western csizmát. Abban az időben nagy divat volt. Átutaztunk Bécsbe, sajnos ott már nem volt divat, ezért nem találtunk egy darabot sem, így beérte egy csinos kis téli cipővel. Következő nap annak rendje-módja szerint, dolgozni mentünk, és az úti cél Pozsony volt. A vár mellett csurogtunk le nem túl gyorsan az autóval, és szemtől szembe egy olasz cipő bolt volt, és kb. 15 pár weskó csizma a kirakatban. Hitetlenkedve álltunk a dolog előtt, de egy bólintással eldöntöttük, hogy ugyan az erre szánt pénz el lett költve, de azért benézünk az üzletbe. Egy erre szakosodott boltról beszélek, semmilyen másféle cipőt nem árultak, csak western csizmákat. Böbe barátnőm egyet-kettőt fölpróbált, és kérdezte tőlem:
- Te nem próbálsz? Gondoltam, miért ne. Levettem a polcról egy világos bőr csizmát, és fölpróbáltam. Nagyon tetszett mind, és kíváncsi voltam, hogy nekem hogy áll, mert bizony sokszor van úgy, hogy valami tetszik, és rajtam semmitmondó, nem illik hozzám, valamint volt már olyan, hogy úgy beszéltek rá valamire, ami jól állt, és én sosem nyúltam volna rá.  A következőket gondoltam akkor, miután megláttam az árát, ami, ha jól emlékszem 4500 korona volt.
De szeretnék egy ilyet! - Régóta dédelgetett álmom volt.
Ennyit biztosan nem adnék érte, maximum 1500 koronát. - Méregettem a lábamon, milyen lehetne!
- Lehetne vékonyabb bőrből, finomabbnak tűnne, csajosabb! - Merevnek tartottam.
Lehetne, bordó színű! - Mint az autóm, és a diplomata táskám.
És ezzel a lendülettel, levettem, kijöttünk az üzletből, tudtam, hogy nincs most erre fölösleges pénzem, és el is felejtettem az egészet.
Igazából nem tudom pontosan mennyi idő telt el, a most leírtaktól a következő történetig. Talán két hét, talán egy hónap. Azon a napon is dolgozni mentünk a Böbével. Egyik faluból mentünk a másikba, redőnyt, reluxát árultunk, akkor hagyományosan, tehát házaltunk. Megálltunk egy üzlet előtt, és bementünk. Az üzlet neve "PRIMAVERA" volt, sosem fogom elfelejteni! Ebben az üzletben ismeretlen márkájú mosószereket,  tisztító zereket árultak.  Nem hittem a szememnek, mert a pulton egy western csizma volt.
- Ez is eladó? -Kérdeztem. 
- Igen, a fiamnak, és a menyemnek rendeltem,  külföldről, és a női csizma sajnos nem lett jó! 
Csak azt ne mondja, hogy 38-as méret. - Mondtam az eladónak.
Valóban nem, mert 39-es, de ebből 1 számmal nagyobb méret kell, így jó 38-as lábra. -Válaszolta.
- Mennyibe kerül? - Kérdeztem. 
Annyit kérek érte amennyiért nekem hozták, ráadásul nagyker áron, 1500 korona. - Válaszolta.
Ezt nem hiszem el.- Hebegtem. Akkor még csak én tudtam mi zajlott bennem, és tudtam ez nekem lett ide TEREMTVE!!! Hogyan működött, nem tudtam, de ennyi véletlen nincs!!! 

Megszeretném fejelni a történetet egy csattanóval, nem azért , hogy poénos legyek hanem ez az igazság, kedves Olvasó!
A színe bordó volt!!! Olyan mint az autóm, a diplomatatáskám, a neszeszeres táskám, és egy-két kiegészítőm, amit ugyanígy bevonzottam, mint a csizmát. Valamikor szájtátva néztem az amerikai filmeket , ahol a nőknek a cipőjük, a ruhájuk, a táskájuk harmonizált a többi kiegészítővel, és akkor én is azt óhajtottam magamnak, de jó lenne nekem, ha én is megtehetném. Ezután elengedtem, mert semmi realitása nem volt a dolognak. Kicsit később pont egy olyan táska volt leárazva, és ráadásul már csak egy darab volt belőle stb, stb... Sorolhatnám, de visszatérnék, az előbb írtakhoz.
Nem akarom szaporítani a szót, tudtam, én intéztem magamnak, nekem tették ide az "égiek", vagy ki tudja ki. Annyit tudtam, hogy ezt kívántam magamnak.
Elmondtam a Böbének a történetet, hogy hol is kezdődött, ott az olasz cipőboltban, hát nem mondott semmit. Akkoriban még nagyon hitetlen volt, és ez nem baj, mert mindenkinek magának kell megtapasztalni a saját életében a dolgokat, és akkor már nem hinni fogja, hanem Tudni, hogyan működtetjük a világunkat. Ma már a spiritualitás útját járja a barátnőm is!

Bízom benne, hogy lesz, aki elolvassa ezeket a sorokat, és nem elhiszi, hanem megfigyeli a hasonlókat, akkor, és akkor......

Szia! TS Christin!


2012. február 20., hétfő

2012. február 21. kedd


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap a Halak jegyében kel reggel 6 óra 39 perckor és délután 17 óra 6 perckor nyugszik. A Hold 5 óra 58 perckor kel a Vízöntő jegyében, és miután lenyugodott 17 óra 6 perckor, jegyet vált a Halakba.
Újhold van!
Testedzéshez, jógához kedvező időszak a reggel 6 óra, illetve a délután öt óra. Meditációhoz a hajnali órák a legkedvezőbbek.
Ma célszerű befejeznünk a léböjt, illetve tisztítókúrát, s el kell kezdenünk szervezetünk feltöltését vitaminokkal és ásványi anyagokkal. A tél vége felé közeledünk, ezért mindannyian ki vagyunk merülve fizikailag és szellemileg is, sokan meg vannak fázva, influenzásak. A Vízöntő uralkodójának, a Szaturnusznak a Jupiterrel alkotott szembenállása is szerepet játszik mindebben.
Érzelmi ügyeinket körültekintően bonyolítsuk, ugyanis ma rendkívül befolyásolhatóvá válunk a környezeti hatásokra, főként estefelé.
Szerződések aláírásához, hivatalos ügyintézéshez kedvezőek a délelőtti órák.
Akiknek kövek vannak a szervezetükben (epekő, vesekő), problémáikat jobban megérzik a mai napon.

Az öt tibeti rítus leírása megtalálható itt:
http://www.hmo.hu/hiperdrt/ezo/fejleszt/joga/index.html

2012.február 20.hétfő


Csak Magyarország határain belül élőkre vonatkozik!

A Nap tegnap hajnalban átlépett a Halak jegyébe. Ma reggel 6 óra 41 perckor kel és 17 óra 13 perckor nyugszik. A Hold a Vízöntő jegyében 5 óra 31 perckor kel és 15 óra 57 perckor nyugszik.
Fogyó Hold idején járunk, holnap lesz Újhold!
A fogyókúrázóknak kedvez ez az időszak, tisztító-és léböjt kúrához is alkalmas. Jógához, testmozgáshoz és meditációhoz a kora reggeli órák a legkedvezőbbek. Felhívom figyelmeteket az öt tibeti jógagyakorlatra, amely mindössze napi 15 percet veszi igénybe!
A mai napon érzelmi kapcsolataink ápolására fordítsunk több időt, mert minden más nehézségekbe fog ütközni.  ehát randevúzzunk, töltsünk több időt szeretteinkkel, barátainkkal.
A csonttöréses, zúzódásos balesetek megszaporodhatnak, vigyázzunk magunkra. Visszér-és lábműtétek végrehajtására alkalmas időszak.
Ha nem működnek a hivatalos dolgok, ne erőltessük.
A szokásos téli időjárás várható.

2012. február 18., szombat

TS Christin vagyok!



Kedves olvasó! Egyik spirituális élményemet fogom most  leírni. A szülői házból úgymond véglegesen 20 éves koromban költöztem el. Megint eltelt 20 év, amikor édesanyám biztonság érzete megingott. Esett, kelt , és arra gondoltam, hogy nem hagyom magára, hazaköltöztem. Szerencsére megváltozott a helyzet, és az esések szinte el is múltak. Eleinte volt munkám, később viszont  nem kaptam sehol, és ez évekig tartott. Egy alkalommal kint voltam a kertben, szép nyári nap volt, és föltettem magamnak egy kérdést!!!

Miért nem találok magamnak munkát, és mit keresek itt?  
Furcsa a kérdés, ugye? De hát ezt kérdeztem magamtól. Egy pillanatra megálltam, és különös érzés fogott el. Hiszen itt én boldog vagyok! Különlegesen Boldog!
Megadtam magamnak a választ! Nagyon szeretem az édesanyámat, minden pillanatát élvezem az együttlétünknek, még a nem túl kellemes dolgokat is, mert elvicceljük, kinevetjük,  nem siránkozunk rajta, és ő is partner ebben, boldogok vagyunk!
Akkor minden ami körülöttem volt " lüktetni kezdett". Jól olvasod kedves olvasó, lüktetett körülöttem minden, a fűzfa törzse, ágai , levelei, a fillagórium ami vasból volt, életre kelt, aurája lett mindennek, és pulzált, élt körülöttem amire csak ránéztem. Csodálatos futó muskátlik, lüktettek pulzáltak, a színek elmondhatatlanul gyönyörűek, harsányak voltak. A fű színe olyan csodaszép volt, hogy nincsenek rá szavak. Addig ilyen színeket még nem láttam, minden harmonizált körülöttem. Volt mélysége mindennek, szinte átlátszó volt amit láttam. Elhiszed, hogy szavakkal nem tudom leírni? Körülbelül háromszor két percig tarthatott ez az élmény, de szerintem inkább nem tudom, itt nem  volt a tér és idő, ebben a létezésben. Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt!!!

Sokszor eszembe jut, azóta sem volt ilyen látomásom. Évekkel később elmentem az AVATAR című filmet megnézni a moziba. Hát borzongató hasonlósággal csinálták meg azt a filmet, mint amit a valóságban, éber állapotban megéltem. Kedves olvasó, ez nem tévedés, ha tudnánk mindig olyan állapotba hozni magunkat, ami nekem spontán akkor sikerült (tehát nem tudatosan), akkor így láthatnánk gyönyörű világunkat. Azt  a BOLDOGSÁG érzést amit akkor éreztem, szintén nem lehet elmondani, leírni. Biztosan eljön az az idő amikor ilyen lelki állapotban élhetünk, ebben a csodálatos teljességben, és ha láttad az AVATÁRT akkor tudod miről beszélek. Ha nem láttad nézd meg, mert a jövődet fogod látni, csak még kell hozzá az  3D-s szemüveg, hogy lásd azt a plusz dimenziót.



Köszönöm, hogy velem voltál: TS Christin

2012. február 17., péntek

Várjuk jósok, médiumok, jövőbelátók, ezoterikus elhívatottságúak jelentkezését a Karma TV-hez! Jelentkezés itt vagy az online@karma-tv.hu e-mail címen.

Beszeda Gábor ismertetői a tanfolyamairól:


Február 26. Budapest, SOTER Ezoterikus Klub és Teaház
"Tisztánlátás, avagy a hatodik érzék fejlesztése"


Tényleg úgy gondolja, hogy a Világ és az emberek valódi természetének szemlélése - az úgynevezett tisztánlátás - csak a “kiváltságosok” képessége? Erre csak egy maroknyi ember lehet képes? Nem! A tisztánlátás pszichoinformatikai és energetikai jelenség s mint ilyen BÁRKI számára megtanulható. Egy tudati funkció.

A tisztánlátás, a hatodik érzék és a harmadik szem egyazon tudati jelenség különböző nevekkel ellátva. Valójában a tudat érzékszerveinek összehangolt működése, mely belső képekben és érzésekben mutatja meg egy másik ember érzéseit-gondolatait, a közeljövő eseményeit vagy épp egy távolban lévő személy “bőrébe bújva” érezhetjük személyiségét, láthatjuk környezetét, leírhatjuk betegségeit és vágyait egyaránt. Képesek vagyunk érzékelni a kollektív tudatmezőn keresztül más kisugárzásokban rejlő emberi vagy egyéb tudati, lelki információkat is. A hatodik érzék egy általában inaktív, kihasználatlan képességünk, melyet érdemes megismerni és tréningezni, hiszen így egy újabb, térben és időben is távolabb ható érzékszervvel gazdagodhatunk!

A tisztánlátás felhasználási területei szerteágazóak, az élet minden területén alkalmazhatjuk hétköznapi dolgoktól kezdve egészen a médiumitásig. A tanultak alkalmazhatóak hétköznapi tisztánlátásra, spirituális diagnózisra, távolbalátásra, csatornázásra, intuícióra, hiányzó láncszemek megtalálására, életünk elakadásának feltérképezésére, a jövő érzékelésére stb. Egyben kitűnő hazugságvizsgáló is. Bizonyos „érthetetlen” élethelyzetek átlátását nagyban segíti a tanult technika ugyanúgy, mint mások problémái mögött meghúzódó valós problémák feltárására.

Alapvetően egy ősi  tibeti módszerről van szó, melyet kizárólag élőszóban lehet továbbadni az arra felhatalmazott tanítók által. Voltaképp az együttérzés művészete. Technikái igen egyszerűek, hiszen velünk született képességről van szó! Mindenki képes a gyakorlatokat elsajátítani és alkalmazni, spirituális felkészültségtől függetlenül! Az Élet minden területéről érkező emberekből lettek már sikeres tanítványok, mivel a gyakorlat nem igényel különösebb felkészültséget, bár meditatívabb tanítványok általában jobban teljesítenek a tanfolyami gyakorlatok során.
Már a tanfolyam alatt gyakorlatban használjuk a tisztánlátást, amit azonnal le is ellenőrzünk kétségbevonhatatlanul bizonyítva a módszer működését. A távolbalátásnál felhívjuk az illetőt telefonon a gyakorlat végeztével, aki a saját elmondottai alapján igazolja vissza a tanítványok tisztánlátásának valódiságát.

Nagyon sok szeretettel várom tanfolyamomon, ha szeretné megtanulni ezt a módszert így gazdagítva tovább egy csodával Életét.
Ha úgy gondolja, hogy a tanfolyam nem felelt meg várakozásainak, úgy visszafizetem az árát.


Március 10-11, szombat-vasárnap, Székesfehérvár, Ashram Jóga Központ
"Auralátás és tisztánlátás a gyakorlatban" 2 napos komplex tanfolyam


Az auralátás egy velünk született FIZIOLÓGIAI képesség. A finomenergiák fizikai érzékelése gyermekkorban teljesen természetes számunkra. Megfigyelte már, hogy egy kisgyermek – ha idegent lát - először körülpásztázza testét, majd csak ezután néz a szemébe? Hisz’ látja az aurát egészen addig, amíg az erősebb ingerek –televízió, videójátékok- összehúzódásra nem késztetik pupilláját s így a képesség lassacskán elvészni látszik.
 A megfelelő technikákkal azonban mindenki képes arra, hogy a tanfolyam segítségével „visszaemlékezzen” ezen képességére. Megszokott, hogy a tanfolyamon résztvevő már a gyakorlatok alatt lássa a keze körüli bioenergetikai mezőt, sőt, a tanítványok 10%-a már a tanfolyamon látja az aura alapszínét is. Természetesen külön hangsúlyt fektetünk az optikai csalódás természetére, mely könnyen felismerhető és elkerülhető a valódi érzékelés érdekében.
 A technikák gyakorlásával 1-2 hét alatt az aura színei is láthatóvá válnak, majd 2-3 hónapon keresztül napi 20 perc gyakorlással mélyebb rétegeit is megláthatjuk auránknak. Ezen rétegek már nem csak elemezhető színekként, de információkat közlő képekként és érzelmekként is feltárulnak, mivel a tanfolyamon az érzékelt aurainformációk megértésével és elemzésével is megismerkedünk.
 Gyakorlati haszna átszövi az élet minden területét: megismerhetjük embertársunk alaptermészetét első ránézésre, spirituális diagnózisra ugyanúgy alkalmazható, mint energetikai állapotfelmérésre. Különböző testi pontokon utalhat fizikailag még meg nem jelent betegségek kezdeti stádiumára, illetve pontosan láthatjuk, milyen testi, lelki és szellemi hiányosságok vagy túltöltések okoznak problémát a hozzánk fordulóknál.
Könnyen megtudhatjuk egy ember valós szándékait, vágyait, vagy hangulatállapotának valós okait, hiszen az aura maga a lélek teste, mely nagy mennyiségű testi, lelki és szellemi információt tárol. Gyógyítóknak szinte elengedhetetlen eszköz a páciens mélyebb összefüggéseinek feltárásához,
 A tanfolyam alatt részletesen bemutatásra kerül az ember energetikai természete és mentális régiójának működése is.
A tisztánlátás, a hatodik érzék és a harmadik szem egyazon tudati jelenség különböző nevekkel ellátva. Valójában a tudat érzékszerveinek összehangolt működése, mely belső képekben és érzésekben mutatja meg egy másik ember érzéseit-gondolatait, a közeljövő eseményeit vagy épp egy távolban lévő személy “bőrébe bújva” érezhetjük személyiségét, láthatjuk környezetét, leírhatjuk betegségeit és vágyait egyaránt. Képesek vagyunk érzékelni a kollektív tudatmezőn keresztül más kisugárzásokban rejlő emberi vagy egyéb tudati, lelki információkat is. A hatodik érzék egy általában inaktív, kihasználatlan képességünk, melyet érdemes megismerni és tréningezni, hiszen így egy újabb, térben és időben is távolabb ható érzékszervvel gazdagodhatunk!
 A tisztánlátás felhasználási területei szerteágazóak, az élet minden területén alkalmazhatjuk hétköznapi dolgoktól kezdve egészen a médiumitásig. A tanultak alkalmazhatóak hétköznapi tisztánlátásra, spirituális diagnózisra, távolbalátásra, csatornázásra, intuícióra, hiányzó láncszemek megtalálására, életünk elakadásának feltérképezésére, a jövő érzékelésére stb. Egyben kitűnő hazugságvizsgáló is. Bizonyos „érthetetlen” élethelyzetek átlátását nagyban segíti a tanult technika ugyanúgy, mint mások problémái mögött meghúzódó valós problémák feltárására.
 Alapvetően egy ősi  tibeti módszerről van szó, melyet kizárólag élőszóban lehet továbbadni az arra felhatalmazott tanítók által. Voltaképp az együttérzés művészete. Technikái igen egyszerűek, hiszen velünk született képességről van szó! Mindenki képes a gyakorlatokat elsajátítani és alkalmazni, spirituális felkészültségtől függetlenül! Az Élet minden területéről érkező emberekből lettek már sikeres tanítványok, mivel a gyakorlat nem igényel különösebb felkészültséget, bár meditatívabb tanítványok általában jobban teljesítenek a tanfolyami gyakorlatok során.
Már a tanfolyam alatt gyakorlatban használjuk a tisztánlátást, amit azonnal le is ellenőrzünk kétségbevonhatatlanul bizonyítva a módszer működését. A távolbalátásnál felhívjuk az illetőt telefonon a gyakorlat végeztével, aki a saját elmondottai alapján igazolja vissza a tanítványok tisztánlátásának valódiságát.
 Ha úgy gondolja, hogy a tanfolyam nem felelt meg várakozásainak, úgy visszafizetem az árát.
Sok szeretettel várom!



A tanfolyamokra jelentkezni lehet az online@karma-tv.hu e-mail címen.
Beszeda Gábor auraelemző képes bemutatkozója








Legközelebbi auraelemzések helyszínei:

Február 20. Budapest, Belső Barlang
Február 25. Székesfehérvár, Ashram Jóga Központ

Az időpontokra előjegyzés szükséges! Jelentkezés az online@karma-tv.hu e-mail címen.
Február 20. hétfőtől folytatódik Barabás Erika napi asztrológiája!
Karma asztrológia tanfolyam indul Barabás Erikánál!


Márciustól egyéves tanfolyamok indulnak, heti egy alkalommal.

"Iskolámban ismét karma asztrológiai szakképzést indítok 2012 márciusában. Az oktatás gyakorlat centrikus, a cél az, hogy a tanfolyam elvégzése után a diákok horoszkópot tudjanak elemezni. A vizsga után az iskola hivatalos oklevelét kapják a tanulók."

Keddi csoport:
Kezdés: 2012.03.27. de. 10 óra


Szerdai csoport:
Kezdés: 2012.03.28. du. 18 óra

Bővebb információ:
Barabás Erika
Tel.: 0670/368-7867

www.barabaserika.hu
Szép napot!

Segítség a napokban közreadott számmisztikai elemzésekhez:


Jó számolgatást, fejtegetést!

2012. február 16., csütörtök

Szép napot!
Az alábbiakban olvasható a tegnapi cikk folytatása, az egyes számok részletes leírása. A megfejtések :)


A numerológia 1-es személyiség típusa: a Vezető
 Férfiasság, teremtő erő, ego, ész, akarat, intelligencia, kreativitás, vezetés, uralkodás, tudatosság.
Kisugárzása figyelemfelkeltő, tüzes energia, nem lehet nem észrevenni, ha belép az ajtón. Konzervatív típus, mégis olyan eredeti gondolatok hordozója, melyekkel, hozzájárul saját- és környezete fejlődéséhez. Jó problémamegoldó képességgel rendelkezik, következetes, kifejezetten vezető típus, aki a végletekig képes elmenni a cél érdekében. Kiáradó önbizalma, büszkévé, felsőbbrendűvé és egocentrikussá teheti.
Életfilozófiája: “Reflektorfényben élni, ámulatot kelteni, napfürdőzni, az életet játéknak tekinteni.”
Problémája: Tökéletesség mániás. Attól fél, hogy nem tökéletes, ezért maximalista és mindig elégedetlen, önmagával szemben is.
FoglalkozásMiniszterelnök, vezérigazgató, karmester.

A numerológia 2-es személyiség típusa: a Segítő
Nőiesség, befogadás, érzékenység, érzelmesség, labilitás, aggodalmaskodás, befolyásolhatóság, tudatalatti.
Rendkívül empatikus, megértő, segítőkész személyiség, aki lelki labilitása miatt erősen függ környezetétől. Nehezen vállal felelősséget, döntésképtelen, baj van az önértékelésével. Nem lehet ész érvekkel meggyőzni, csak érzelmi alapon. Tipikus Áldozat. Kellemes beszélgető partner, könnyen megnyitja az emberek lelkét, de őt nehéz kiismerni. Hangulata változékony (mint a Hold), kiszámíthatatlan. Kitűnő intuíciókkal rendelkezik.
Életfilozófiája: “Lassú víz, partot mos” – Az erő a gyengeségben van, miszerint a problémák maguktól is megoldódnak, ami viszont nem oldódik meg, azt nagyon megszenvedi.
Problémája: Azt hiszi, hogy nem szeretik eléggé, ezért érzelmeivel manipulál. Mindig segít a szeretetért. Meg kell tanulnia nemet mondani!
Foglalkozás: Főállású anya, mindenféle segítő foglalkozás, szakács, szociális vagy humán terület, diplomácia.
   
A numerológia 3-as személyiség típusa: a Szórakoztató
Kapcsolat, kommunikáció, közvetítés, utazás, gyors észjárás, felszínesség.
Gyors felfogású, minden információra nyitott és azonnal reagál. Eszköze az elméje, fegyvere a szó, a gondolat és az írás. Jó humorú közösségi ember. Nem kimondottan vezetésre törekszik. Sikerorientált, a munkájában felkészült. Fontos számára, hogy a középpontban legyen, csodálókra van szüksége. Nagyon igényli a változatosságot, ezért általában nem hűséges típus.
Életfilozófia: “Sikeres vagyok!”
Problémája: Attól fél, hogy nem elég népszerű. Ezért hajszolja a sikert és kerüli a kudarcot. Érdeklődési köre széles, nincs türelme elmélyülni a dolgokban, emiatt tudása felszínes lehet.
Foglalkozás: újságíró, riporter, előadóművész, politikus, tanár, óvónő, ahol beszélni lehet, és van közönség.

A numerológia 4-es személyiség típusa: a Reális
Anyagiasság, stabilitás, koncentráció, konzervatizmus, becsületesség, pontosság.
Rendkívül megbízható, precíz, intelligens, nagyfokú koncentrációra képes személyiség. Tetteiért mindig vállalja a felelősséget. Jól bánik a pénzzel, ha kevés van belőle, akkor ügyesen osztja be, és nagyon tud spórolni. Hajlamos a pesszimizmusra, a megkeseredésre. Nehezen változtat. A pozitív gondolkodás távol áll tőle, mindig a legrosszabbra készül. Kritikus természet, akinek magasak az elvárásai saját magával és másokkal szemben egyaránt.
Életfilozófiája: Sokat dolgozom, és boldog leszek!
Problémája: Önbizalomhiányból adódó pesszimizmusa, bevonzza a negatív energiákat. Hajlamos a szenvedésre.
Foglalkozás: felelősségteljes-, pénzügyi terület, adminisztratív munka.

A numerológia 5-ös személyiség típusa: az Optimista
Szerencse, energia, kiteljesedés, nagyvonalúság, bölcsesség, igazság, hit, belső erő, optimizmus.
Önbizalommal, tudással, kiváló kifejezőképességgel megáldott, rugalmas személyiség. Igazságérzete kifinomult, objektív ítélőképességgel rendelkezik. Más emberekkel toleráns, környezetében népszerűségnek örvend. Szeret utazni, és pénzt költeni. Szerencsés típus. Erős a hite, bevonzza a jó dolgokat. Nem akar másokat birtokolni, bármikor tud változtatni az életén.
Életfilozófiája: “Hunyd le félig a szemed, ha jól akarsz szeretni”, megbocsátó, elnéző tud lenni mások hibáival szemben.
Problémája: Attól tart, hogy mások ostobának és üresnek tartják ezért örökké tanul. Túlságosan objektív, érzelmileg nem tudja magát odaadni, nagyon fontos a függetlensége.
Foglalkozás: Író, újságíró, tanár, jogász, politikus.
  
A numerológia 6-os személyiség típusa: a Harmonikus
Család, szeretet, szerelem, szépség, kedvesség, lágyság, harmónia, művészetek, anyagiasság.
Általában magán hordozza a szépség különféle jegyeit. Kedves, megnyerő természetével, nagy hatást gyakorol a másik nemre. Fejlett művészi érzékkel, jó ízléssel rendelkezik. Boldoggá tud tenni másokat. Rendkívül fontos számára a párkapcsolat, az anyagi és érzelmi biztonság. Nem tud rossz körülmények között élni, a harmónia hiánya kibillenti. Konzervatív, fontosak a szabályok. Sokat ad a látszatra és a külvilágnak való megfelelésre. Nehezen viseli a felelősséget. A kritikát sem viseli. Önigazoló.
Életfilozófiája: “Segíteni, de nem önzetlenül. Mindennek megvan az ára.”
Problémája: Hajlamos mások problémájával foglalkozni, mások életét élni, beleavatkozni, érzelmileg birtokolni, s ha visszautasítják: ő a Mártír.
Foglalkozás: orvos, ápoló, kozmetikus, szépségipar, művészet, lakberendezés.

A numerológia 7-es személyiség típusa: a Céltudatos
Összefogottság, szűkítés merevítés, keretek, korlátok, célok, feladat, haszonelvűség, analizálás, szellemi energiák, “hatodik érzék”, spiritualitás.
Magányos típus, szeret elvonulni a társaság elől. Érzelmeit elfojtja, magatartása kimért, ritkán lelkesedik. Fontos a pozíció. Jó üzleti érzéke van. Magas a mérce, nagyok az elvárásai. Az anyagi javak birtoklása fontosabb számára, mint a megszerzett javak élvezete. Kitűnő, de szelektív memóriával rendelkezik. A Sors hamar jelez, ha hibát követ el. Életfeladata, hogy szellemi vezetővé váljon.
Életfilozófiája:  ”Mindennek eljön a maga ideje”
Problémája: Túlságosan szégyenlős, nem tudja kimutatni az érzelmeit, így az emberi kapcsolatokban hátrányt szenved, hajlamossá válhat az elhidegülésre.
Foglalkozás: ellenőr, revizor, nyomozó, kutató, mérnök, pszichológus, vallási vezető, asztrológus, numerológus.

A numerológia 8-as személyiség típusa: a Harcos
  Gyorsaság, lendület, ösztönösség, anyagiasság, kockáztatás, balesetek, viták, sikerek, bukások.
Lendületes, dinamikus, uralkodó, olykor agresszív személyiség. Szenvedéllyel teli ösztönember, kiváló üzleti érzékkel, problémamegoldó képességgel, akinek rendkívül fontosak az anyagiak és a testi örömök. Igényli és meri vállalni a kockázatot, ritkán és rövid ideig kerül nyugalmi- harmonikus állapotba. Jóindulatú, egyenes, nem túl diplomatikus ember. Az igazság nagy bajnoka, aki kiáll másokért, ha kell, szembeszegül a törvénnyel. Hajlamos fejjel menni a falnak.
Életfilozófiája: “Ami a szívemen, az a számon…”
Problémája: Azért akar uralkodni másokon, mert attól tart, hogy különben rajta uralkodnak.
Foglalkozás: sportoló, sebész, ügyvéd, üzletember.

A numerológia 9-es személyiség típusa: a Szellemiség
 Egyetemesség, feloldódás, megvilágosodás, érzékenység, spiritualitás, szellemi erő.
A Felfogóképesség, a Művészi kifejezőképesség, és a Spirituális vonal csúcsa ez a szám, ami sok jó tulajdonságot, képességet jelent, éppen ezért a világ tökéletesítése a feladata. A legmagasabb szellemi szám. Mindenhez ért, mindent hamar megtanul, de ha nem következetes, szétforgácsolhatja magát. A legérzékenyebb személyiség típus, nehéz embertársaival harmóniába kerülnie, mert nem képes elfogadni a világ tökéletlenségét, könnyen elszigetelődhet. A békére vágyik, barátnak kiváló, tud azonosulni mások problémáival (cipeli is). A belső béke hiánya nála, a folyamatos zsörtölődésben nyilvánul meg. Passzív agresszor, dühkitörésekkel.
Életfilozófiája: “Egy csónakban ringatózva álmodozni egy tó közepén.”
Problémája: Azért kerüli a konfliktusokat, mert ilyenkor az életet alacsony szinten tapasztalná meg.
Foglalkozás: Minden segítő foglalkozás ápolói munkakör, szeretetszolgálat, gyógypedagógus, beteggondozó, művész, látnok, asztrológus, numerológus, ha vannak földi számai (4-es), a legnagyobb vállalkozó lehet belőle, és magas társadalmi pozíciót tölthet be.
  
Kedves Olvasó!
Ez az írás a numerológia tudományáról, terjedelem hiányában, csupán egy nagyon rövid, esszenciális kivonata a numerológiai személyiség típusok tulajdonságainak. A numeroszkóp és a személyiségünk is ennél sokkal bonyolultabb. 
” A dolgod nem az, hogy a világot megváltoztasd, a dolgod az, hogy te változz!”
Nincsenek külső megoldások, csak belső megoldások vannak.
Az életünk célja: a lelki és szellemi fejlődés. 
A numerológia kemény tükröt állít elénk, amibe nem könnyű belenézni, de megéri!
Segít bennünket, hogy a spirituális gondolkozás segítségével felismerjük életfeladatunkat, megtaláljuk helyünket a világban.
A numerológia egy lehetőség ahhoz, hogy szembenézzünk a saját problémáinkkal, és megtanuljuk, hogyan lehet ezeket feloldani. Elindulhatunk a változás útján, hogy megszűnjenek a félelmeink, szorongásaink, hogy ne legyünk agresszívek, de a külvilág se uralkodjon rajtunk, és ne manipuláljunk az érzelmekkel, inkább harmóniában legyünk önmagunkkal és a világgal.
Ne ítélkezzünk, hanem szeretettel, optimizmussal és megértéssel viszonyuljunk embertársainkhoz, hogy boldog, emberi életet élhessünk magunk és mások örömére.
Kiss Zoltán Zéro
numerológus